+36-20-333-6475 info@omniverzum.hu

Számmisztikai konzulens képzés távoktatás

 

6 hónapos, 24 leckés távoktatás képzési program az Omniverzum Szabadegyetemen.

Ezt a képzést azoknak ajánljuk, akik otthoni tanulással szeretnék elsajátítani a Számok üzenetének tudását.

 

MIÉRT?

Miért hasznos a Számmisztika képzésünk?

Távoktatásra folyamatosan jelentkezhetsz!

Számmisztikai konzulens képzés távoktatás

Amikor megszületünk, szüleinktől egy nevet,
a Világegyetemtől pedig egy számot kapunk.”

Ha megismerjünk születési dátumunk és nevünk üzenetét közelebb kerülünk Önmagunkhoz, Sorsunkhoz, Életünkhöz.

Számainkból kiolvashatjuk Lelkünk üzenetét, fejlődési célját és a megoldandó sorsfeladatokat is. Megláthatjuk a bejárandó utat, karmánkat, kihívásainkat és fejlődési lépcsőinket. 

A számok energiák. Nem mennyiségi fogalom, hanem minőségi energia.
(Ez azt jelenti, hogy nem úgy olvassuk, hogy az egy kevesebb, mint az öt. Mindkettő egyenlően fontos, azonban az üzenete és energiája más.)

A tanfolyam során megismerkedünk a számok üzenetével, Püthagorasz négyzetével, a karmikus háromszögekkel, a betük számértékével és ezzel energiájával, továbbá a Jantrával, melyből életünk 16 fő területe olvasható ki.

Ha igazi fejlődést kívánunk életünkben, és a Lelkünk céljának megfelelő életet kívánunk élni ismerni kell adottságainkat, energiamintázatunkat, személyiségünk mintázatát, karmánkat, sorsunkat és Lelkünk célját is.

A Számmisztikai konzulens képzésben a számmisztika modulon túl kronobiológiai, önismereti, pszichológiai és szellemi filozófiai modul is van.

A képzést azonnal elkezdheted.

 

Várjuk mindazok jelentkezését akik:
» érdeklődnek a számmisztikai és kronobiológiai tudása iránt;
» nyitottak a számok mögött lévő üzenetekre;
» szeretnének fejlődni, tanulni;
» közelebb szeretnének kerülni Lelkükhöz, Sorsukhoz és Életfeladatukhoz;
» mélyebb és átfogóbb pszichológiai és tanácsadói tudásra vágynak;
» mélyebb önismeretre kívánnak szert tenni, és ezáltal közelebb kerülni önmagukhoz és a világhoz;
» akik problémával küzdenek, és keresik a megoldásokat;
» mindazokat, akik tudásukkal és tapasztalatukkal szeretnének segíteni másoknak is.

A 6. hónap végére magas szinten elsajátíthatod a számmisztikát, és képessé válsz a gyakorlati szintű alkalmazásra. Továbbá pszichológiai és tanácsadói tudásra is szert teszel.


Havonta 1x online csoportos konzultációs lehetőséget biztosítunk a távoktatásban tanuló diákok számára.

Online konzultációk havonta 1x csütörtökön 18.30-tó 20.30-ig.

  1. szeptember 17. * témakör: Integrál szemlélet, oktató: Steinmüller Csilla Magdolna
  2. október 8. * témakör: Számmisztika, oktató: Steinmüller Csilla Magdolna
  3. november 12. * témakör: Kreatív Önismeret, oktató: Domokos Erzsébet
  4. december 10.  * témakör: várjuk a ti kéréseiteket.

Ha van kérdésed, vagy témád, amit szívesen átbeszélnél, azt meg is írhatod nekünk az omniverzumzoom@gmail.com email címre, hogy az adott tanár jobban és célirányosabban fel tudjon készülni.

Készítettünk DIÁKOLDALt a távoktatásos diákoknak, melyhez a kódot az első leckével küldjük:
https://omniverzum.com/diakoldal-tavoktatasban-tanulo-diakok-szamara/


Képzéseink sikeres elvégzése után hallgatóink tanúsítványt kapnak, mellyel pszichésen egészséges embereknek segítő tanácsadást tarthatnak.

A képzést végzett hallgatók egészséges emberek számára – a jelenlegi jogszabályok alapján – a 9609 szakmai szám alatt, „M.n.s. egyéb személyi szolgáltatás” megnevezéssel folytathat tanácsadói tevékenységet, illetve vállalkozói igazolványt válthat ki.

VÁLASZTHATÓ

A képzés több módon is választható

Személyes képzés keretében

A Számmisztika személyes képzés esetén hagyományos módon, személyes találkozókon adjuk át a tudást.
A hétvégi elfoglaltságot jelentő képzés szombatonként 10-17:30-ig, míg vasárnaponként 9-16:30-ig kerül megszervezésre.

Részletekért, jelentkezési lehetőségért KATTINTS IDE >>>

Távoktatás képzés keretében

A Számmisztika távoktatás képzés esetén otthonról, is tanulhatsz. A 6 hónapos, 24 leckés képzés távoktatásban is elvégezhető.
A képzés anyagait heti rendszerességgel emailon küldjük, és Te osztod be az idődet, hogyan haladsz.

Részletekért, jelentkezési lehetőségért KATTINTS IDE >>>

Online tanfolyam keretében

A Számmisztika képzés online tanfolyam esetén otthonról is tanulhatsz. A 2×24 leckés alap és haladó tanfolyam 6 hónapos.
A képzés anyagait heti rendszerességgel emailon küldjük és szabadon dolgozhatod fel az anyagokat.

Részletekért, jelentkezési lehetőségért KATTINTS IDE >>>

Milyen témakörökből áll a képzés?

Témakörök

1) Számmisztika * 24 lecke * Pitagoraszi számmisztika, Név és a számok, Névelemzés, Sorsút és Sorszám, Napszámok, Karmikus háromszögek, Személyes év, Karma kör, Kronobiológia

2) Pszichológia * 24 lecke * Integrál szemlélet, Lélekgyógyászat, Személyiséglélektani irányzatok, Önmegvalósult ember, …

3) Szellemi filozófia * 22 lecke * Vízöntő kori energia, az ember evolúciója, teozófia és gnosztikus tudás

4) Tanácsadás * 2 lecke * A tanácsadás elméleti és gyakorlati lépései.

RÉSZLETEK

Részletek a képzésről

Időbeosztás

Az anyagokat 6 hónapon keresztül, heti rendszerességgel küldjük e-mailben, összesen 24 heten keresztül.

A képzés ára

  • havi 22.000.- Ft 6 hónapon keresztül;
  • skypos konzultáció: 5.000.- Ft/1,5 óra;
  • gyakorlati napon való részvétel a bejárós diákokkal: 7.000.- Ft-nap;
  • vizsgadíj: 10.000.- Ft

Kedvezmények Omniverzum diákoknak

Az Omniverzum Szabadegyetem diákjai ingyenesen vagy kedvezményesen vehetnek részt az általunk szervezett programokon:
– Művészetterápiás önismereti csoporton való részvétel féláron;
– Vipassana Meditációs elvonulás kedvezménnyel;
és minden, az iskolánk oktatói által szervezett programon való részvétel kedvezményes.

JELENTKEZÉS

Jelentkezés a képzésre

Érdeklődés

Steinmüller Csilla Magdolna
Spirituális tanító, Útonjáró Tanítvány
06-20/397-39-30
omniverzumtavoktatas@gmail.com

Felnőttképző nyilvántartási számok:

Steinmüller Csilla Magdolna e.v.
Nyilvántartái szám: B/2020/000593
2020. 08. 22.

Domokos Erzsébet e.v.
B/2020/000592
2020. 08. 22.

ITT jelentkezhetsz a Számmisztikai Konzulens képzés távoktatásban programunkra.

RÓLUNK

Rólunk, képzéseinkről mondták

Korábbi tanítványaink visszajelzései

"Sok új dolgot tanultam már eddig is, elég összetett de egymásra épülő a tananyag. Ha valami egyből nem is egyértelmű idővel az is szépen letisztul. Van 1-2 gyakorlati rész amit nem mindig tudok a gyakorlatba beépíteni, de próbálkozok vele. Viszont észre vettem, hogy sokszor a tanultak szemszögéből figyelem az embereket és észre veszek olyan dolgokat amiket eddig nem. A szammisztikával akadnak problémáim a kiszámolás az megy viszont az elemzésnél mindig elakadok arra valahogy nem akarok ráérezni. Láttam, hogy a mai lecke az utolsó így elkezdem újra átvenni az egészet, hogy még jobban letisztuljanak a dolgok. Most a Maya asztrológia lett az új tantárgy az még elég ködös, de türelmes vagyok mert az is biztos szépen a helyére kerül majd. Mindenesetre nagyon örülök, hogy belekezdtem ebbe az iskolába, érzem magamon a változást.

Üdv.: Timi"

Kiss Tímea

"Köszönet a tanáraimnak és annak a sok jó módszernek, amivel megismertetett, amit a kezembe adott. Köszönet a diáktársaimnak, az itt tanulóknak, mert a feladatokat csoportokban végeztük, ahol mindenki más, másképpen látja a dolgokat. Köszönet az őszinte szavaiknak, mert ezek mind segítettek az önismereti úton.

A szakdolgozatom megírása, a téma kitalálása, a megírása nagy kihívás volt az életemben, 65 éves koromban, de sikerült. Sokat tanultam belőle. Köszönöm!

Gabriella"

Gabriella

"Szeretném tiszta szívemből megköszönni ezt az értékes tudást, amit ennek a képzésnek a keretein belül kaptam.
Nem igazán tudom elég kifejezően szavakba önteni, mit is érzek minden egyes alkalommal, amikor az aktuális lecke sorait olvasom, de az biztos, hogy magányt egy percig sem. Sőt..!
Kérdezheted, hogy jön ide a magány.
Nos, amit a képzés során Csilla is sokszor kiemel, és utamon magam is folyamatosan ezzel szembesülök, hogy a tudatos úton járás, a Lélek, a Szellem útja bizony elszántságot és bátorságot, változtatni akarást kívánhat meg Tőlünk.
A hétről hétre érkező leckéket mindig nagy izgalommal várom, mert olyan Tudás van bennük, ami a legminőségibb táplálék a tudatosságra éhezőknek.
Egy szó, mint száz, ennél a képzésnél jobb dolog, aligha történhetett volna Velem. Köszönet!
Hoffmann Gabriella (24)"

Hoffmann Gabriella

Lépj velünk kapcsolatba

Telefon

+36-20/333-6475

Domokos Erzsébet

Cím

Omniverzum Szabadegyetem
Budapest XIII. kerület, Váci út 4.
2 emelet 5.
82-es kapucsengő