+36-20-333-6475 info@omniverzum.hu

4. Maja Évindító Nap * július 18-án

Ismerd meg a következő energetikai év jellemzőit,
hogy a napjaidat tudatosan építhesd.

4. Maja Évindító nap

Idén július 18-án tartjuk az energetikai évkezdéshez kötődő, 4. Maja Évindító Napot.

Energetikailag új dinamika indul, új lehetőségekkel és új fókusszal

A Maja újév július 26-án indul, ezért is érdemes előre felkészülni arra, hogy milyen dinamikák, lehetőségek és kihívások rejlenek majd a következő Kék Lunáris Vihar évben. Előre láthatóan egy sok változást és felkavarodást hozó év van előttünk, aminek megéléséhez érdemes tudni, látni és érezni, hogy mire van szükségünk a belső stabilitásunk és középpontunk megtartásához.

A program felépítése

A nap elején beszélünk a 13 éves ciklusról, ami tavaly indult, és természetesen az új év dinamikáiról, energetikai adottságairól, várható belső és külső folyamatokról. Majd ezt követően lesz néhány gyakorlat is: 
* az előző év összegzése, lezárása;
* az új évhez kapcsolódó célok, tervek;
* és olyan gyakorlat is, ami segít a Vihar évben középpontban maradni. Mert ez lesz talán a legfontosabb!

Mindehhez természetesen lesz idén is:

* Évzáró-Évindító Munkafüzet, az összegzés támogatására;
* Évkövető füzet, az év és hónapok energiáinak követéséhez;
* az évhez kapcsolódó Megerősítések plakátja;
* és különlegességként két egyedi festmény, ami az év energetikáját mutatja be, és kifejezetten erre az évre készültek . Ezeket minden résztvevő megkapja majd kinyomtatva, illetve az Évzáró füzetet előre, e-mailben.

 

A program időpontja:

2020. július 18. szombat, 10 órától várhatóan 17 óráig

A program díja:

Omniverzum Diákoknak (régi és jelenlegi egyaránt) 11.000.- Ft,
Külsősöknek 18.000.- Ft.

A létszám maximum 12 fő, így kérlek, hogy jelentkezzetek időben, hogy biztosan legyen helyed

 

Jelentkezni lehet:

Domokos Erzsébet
alkotoonismeret@gmail.com
06-20-333-6475
vagy az oldalon található űrlapon keresztül.

Várlak szeretettel július 18-án!

Domokos Erzsébet

Komplex Művészeti terapeuta, Maja Asztrológus, oktatási vezető

Itt tudsz jelentkezni a 4. Maja Évindító napra >>

Szolgáltatásaink

Személyes képzéseink

Minőségi elméleti és gyakorlati tudás.

Távoktatás képzéseink

Otthonról is elvégezhető képzések

Online tanfolyamok

Saját időbeosztásod alapján haladhatsz…

Ingyenes programok

Számos ingyenes programunk közül válogathatsz…

Lépj velünk kapcsolatba

Telefon

+36-20/333-6475

Cím

Omniverzum Szabadegyetem
Budapest XIII. kerület, Váci út 4.
2 emelet 5.
82-es kapucsengő